Gyilkosságba hajszolva (Driven to Kill)

Steven Seagal-nak három filmje készült (legalábbis az imdb szerint) az idén. Ebből egyről már írtam (A testőr), egyet még nem láttam (Szemben a sötétséggel) viszont itt van a harmadik, amelyet én két eredeti címmel is láttam hirdetve, egyrészt az általam is írt “Driven to Kill” címmel, másrészt láttam egyszerűen csak “Ruslan”-ként írva. Ez nem annyira lényeges, a magyar címe “Gyilkosságba hajszolva”.

A sztori:
Ruslan Drachev (Steven Seagal) 20 éve még a New York-i orosz maffia embere volt. Azonban kiszállt, felhagyott a bűnöző életformával és Los Angeles-be költözött, és azóta békésen éli életét, miközben könyveket ír. Ám most 20 évvel később Ruslan visszatér New York-ba, mégpedig lánya esküvőjére. Azonban az esküvő előtt lányát megtámadják, volt feleségét pedig megölik. Ruslan tehát “előveszi” régi módszereit és elkezdi felkutatni azokat, akiknek köze lehetett ehhez a brutális esethez, hogy bosszút állhasson rajtuk…

Nos, ahogy azt Seagal újabb filmjeinél megszokhattuk, ezúttal is viszonylag egyszerű, mondhatnám, hogy sablonos, több filmben látott sztoriról van szó. Igazából nem is szolgál a film bonyolult cselekménnyel. Ennek ellenére szerintem ez a film Seagal jobban sikerült filmjeihez tartozik. Persze a régi ‘90-es évekbeli filmjeihez azért ezt sem lehet viszonítani, hiszen a költségvetés azért messze van attól. De egy-két mostanában készült filmjéhez képest kifejezetten jó darab lett ez. A helyszín ezúttal New York, ahol a helyi orosz maffia működése kerül a film középpontjába Szokás szerint az akciós részek dominálnak ezúttal is, amik nagyon jól meg lettek csinálva. Itt nem éreztem úgy (mint pl. “A testőr”-nél), hogy össze-vissza rángatnák a kamerát, hanem úgy minden a helyén volt. A történet is szolgál egy-két csavarral, de ezek igazából nem okoznak meglepetést, hiszen kb. az elejétől lehet rájuk számítani, így “eget rengetó” fordulatokban nem bővelkedik ez a mozi sem. Azért egy-két szokásos “klisét” is megjelenik a filmben, mint pl. a főhősön kívül mindenki tehetetlen, és “természetesen” a rendőrség is képtelen elkapni a rosszfiúkat. No, de én azt mondom, hogy egy Steven Seagal filmtől éppen ezt várjuk, és Seagal hozza is a szokott formáját.

A rendező Jeff King, aki jobbára különböző TV-sorozatok egyes epizódjait dirigálta eddig, ezúttal viszont egy egész estés filmet is megrendezhetett.
Seagal kívül jöbbára számomra teljesen ismeretlenek szerepeltek a filmben, de egy-két ismerős arc azért akadt, például Robert Wisden, aki főleg TV-sorozatokban tűnik fel általában mellékszereplőként, de pl. a “Watchmen”-ban ő játszotta Richard Nixon elnököt tavaly.
Rajta kívül még a főgonoszt játszó Igor Jijikine is ismerős volt, az orosz színész ugyanis feltűnt az “Indiana Jones és A Kristálykoponya Királysága”-ban két éve, ahol egy nagyobb mellékszerepet alakított.

Összességezve: A Segal régi filmjeivel nem lehet összehasonlítani a “Gyilkosságba hajszolva”-t, de voltak mostanában sokkal rosszabb filmjei is, mint ez.

Értékelés:
6/10 (60%)

Mától FlashForward az AXN-en

Még éppen időben írok róla, ugyanis ma este 21:00-tól, azaz nem egészen egy óra múlva kezdődik az idei év egy legjobb új sorozatának első része az AXN-en. A “FlashForward”-ról van szó, amely tehát megérkezett hozzánk is, méghozzá elég gyorsan, hiszen Amerikában is még csak a 9. rész jön a héten. A sztoriról, szereplőkről már írtam korábban.

Álom.net

Most hirtelen nem is emlékszem pontosan, hogy mikor is írtam magyar filmről utoljára itt a blogon. (Talán “A Nyomozó”-ról) Persze nem arról van szó, hogy kerülném a hazai alkotásokat, csupán valahogy úgy alakul, hogy kevés magyar filmet nézek mostanság, pedig készülni készül több is. Viszont ezúttal egy vígjátékról lesz szó, amely az “Álom.net” címet kapta.

A sztori:
Feld Regina (Labancz Lilla) iskolájának egyik legnépszerűbb és legaktívabb tanulója. Emellett ő a pompon-lány csapat vezetője, és nem mellékesen csinos és gazdag. Regina élete azonban egyik napról a másikra gyökeres fordulatot vesz, ugyanis egy rejtélyes e-mailre hivatkoztam eltanácsolják az iskolából. Raádásul szülei, úgy döntenek, hogy ideje a lánynak egy kis fegyelmet tanulnia, és egy elit gimnáziumba íratják át…

Az elmúlt években volt szerencsém több kifejezetten élvezetes magyar produkciót látni. Például kifejezetten tetszett a “Csak szex és más semmi”, de a “Szabadság, szerelem” is jól sikerült. Sőt, nekem még az “Európa Expressz” is tetszett ‘98-ban, elsősorban az ötlet miatt. No, de vissza jelen post témájához. Olvastam egy-két kritikát előzetesen a filmről, és megmondom őszintén régen láttam olyat, hogy egy filmről (még magyarról is) ennyi negatív kritika és vélemény szülessen. (Talán “A kis Vuk”-kal versenyezhetne ilyen szempontból a közelmúlt filmjei közül, de az meg ugyebár animációs film volt, és nem utolsó sorban volt egy rendkívül jól sikerült és mára klasszikusnak számító előzménye) Többek között ezért is voltam nagyon kíváncsi a filmre. A megnézés után kicsit olyan vegyes érzéseim vannak. Először is tisztán látszott a filmen, hogy ami működik Amerikában, az nem biztos, hogy nálunk is. Az “Álom.net” ugyanis felvonultatja a “tipikus” amerikai tinivígjátékok minden elemét, fordulatát. Szerintem a készítők úgy gondolták, hogy mivel Amerikában az ilyen tinivígjátékok sikeresek szoktak lenni, ezért megpróbálták mindezt magyar helyszínekkel, magyar szereplőkkel. Csak hát ez nem igazán jött össze. Annyira azért nem volt vészes a dolog, de bevallom őszintén vígjáték létére sokszor nem nevettem el magam.
Na, hogy ne csak negatívumot mondja, azért volt pozitívum is. Mégpedig az, hogy ez a film is bebizonyította, hogy a magyar lányok igenis nagyon szépek, hiszen a különböző szerepekben rengeteg csinos lány látható. Azért ez is több, mint a semmi.

A rendező N. Forgács Gábor volt, és a forgatókönyvet is ő írta Steiner Kristóffal közösen.
A filmben szereplő színészek egy része ismeretlen volt számomra, de azért voltak ismerős arcok is. A főszereplő Labancz Lillát például szerepelt a “Tűzvonalban” egy-két részében. Rajta kívül még Reviczky Gábor, Rékasi Károly, Oberfrank Pál és Bánfalvy Ágnes voltak azok, akiket már láttam korábban mozifilmben vagy TV-sorozatban.

Összegezve: Egy érdekes ötlet kissé félresikerült megvalósítása lett az Álom.net. Egyszer azért nézhető.

Értékelés:
4.5/10 (45%)

A testőr -2009.- (The Keeper)

Steven Seagal a ‘90-es években legalább akciósztárnak számított, mint mondjuk Jean-Claude Van Damme,Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Dolph Lundgren vagy akár Wesley Snipes. Sajnos a 2000-es években viszont Seagal karrierje is kicsit lefelé indult úgymond, és hasonlóan Van Damme-hoz, Lundgren-hez és Snipes-hoz az új filmjei egyből DVD-n jönnek ki (utoljára a 2000-ben készült “Sebhelyek” volt mozikban asszem), alacsony költségvetéssel, kvázi teljesen ismeretlen színészekkel, tehát igazi B-kategóriás filmeket gyárt ő is mostanában. Nemrégiben hármat is volt alkalmam megnézni a 2009-es filmjei közül, ezek közül az első “A testőr” volt.

A sztori:
Roland Sallinger (Steven Seagal) Los Angeles-i rendőr társával, Trevor Johnson-nal lövöldözésbe keveredik egy csapat drogdílerrel. A dílerek meghalnak viszont ott marad a két rendőr és 2 millió dollár. Sallinger erősítést akar hívni, de társa azt mondja, inkább tartsák meg a pénzt. Sallinger azt hiszi, hogy társa csak viccel, ám Trevor lelövi őt és lelép a pénzzel. Sallinger ugyan túléli az esetet, de felépülése után kidobják a testülettől, mondván már nincs formában és alkalmatlan a munkára. Nem sokkal ezután egy régi barátja Connor Wells (Steph DuVall) hívja fel Texasból, hogy lányát el akarták rabolni, és testőrre van szüksége. Connor viszont csak olyan embert szeretne, akiben maradéktalanul megbízik. Sallinger elvállalja a munkát…

Nos, először is a magyar cím mellé azért írtam oda a 2009-es évszámot, mert anno 2006-ban ugyanezzel a címmel jött Magyarországon forgalomba a Michael Douglas főszereplésével készült “The Sentinel” című film is, és ugyebár most nem arról van szó.
Megfigyeltem mostanában, hogy a Seagal filmekkel, mintha a forgalmazók sem nagyon foglalkoznának. A szinkron még viszonylag korrekt legtöbbször, viszont az már nem először fordult elő, hogy a DVD-borítón és a hivatalos helyeken olvasható sztori köszönő viszonyban sincs azzal, ami valójában történik a filmben. Jelen esetben például a hivatalos tartalom szerint Sallinger Romániába utazik a barátjához. Na, most ahogy én kivettem a filmből, Romániáról szó nincs a történetben, mert Texas-ban játszódik. Ráadásul, ha jól tudom, a filmet még csak nem is Romániában forgatták (ilyen alacsony költségvetésű nem ritka dolog, hogy ott dolgoznak), hanem Új-Mexikóban, így nem teljesen értem, hogy honnan került elő Románia.
No, de vissza filmhez. Aki látott már korábban Steven Seagal filmet, az tudja, hogy ezek a filmek sosem a csavaros történetről, elszántó gondolatokról, vagy az Oscar-díjas színészi játékokról voltak híresek. Egész egyszerűen annyi, hogy van valami kis kerettörténet, aztán Seagal megy és aprítja az ellent, ahogy kell. De legtöbben éppen ezért szerették meg a filmjeit. Nincs ez másként “A testőr” esetében sem. Adott egy eléggé sablonos történet, tele elég jól megkoreografált verekedéssel, lövöldözéssel. Viszont én úgy éreztem, hogy jelen filmben kicsit több üresjárat is csúszott be mind kellett volna, de azért a lényeg, vagyis akció is megvolt szép számmal. Viszont mostanában elég nagy divat lett, hogy akció közben ide-oda rángatják a kamerát, ez sajnos itt is megvan. Kár, mert így néha alig követhető egy verekedés. Ezzel együtt a film hozta, amit vártam tőle nagyjából, és ezért is ültem le megnézni.

A rendezőről Keoni Waxman-ról nem hallottam még korábban, de kicsit utánanézve a munkásságának megtudtam, hogy dirigált le már jópár filmet, ám többnyire TV-filmeket illetve egy “B”-kategóriás mozikat. A forgatókönyv megírásában maga Seagal is részt vett, mint ahogy producerként is szerepl az újabb filmjeinél.
A színészekről annyit, hogy Seagal-on kívül számomra teljesen ismeretlen arcok voltak a filmben, de ezen annyira nem lepődtem meg.

Összegezve: Seagal rajongóknak és akciófilm fanatikusoknak kötelező darab, de ők úgyis megfogják nézni. A többiek meg valószínű elkerülik ezt a filmet.

Értékelés:
5/10 (50%)

Pandorum

Egy korábbi post-omban írtam már, hogy több helyről hallottam, hogy idén a Sci-Fi éve van filmek terén. Való igaz, a mozikban elég szépen teljesített a “District 9″, szórakoztató film volt a “Moon”, bő egy hónap múlva pedig jön az “Avatar” (december 18.), amit a műfaj fanatikusai szerintem már piros betűkkel bevéstek a naptárba jó előre. Közben pedig itt van a “Pandorum”, amely egy egész jól sikerült Sci-Fi/Horror lett, de ennyire ne szaladjunk előre.

A sztori:
2153-ban a Föld lakossága eléri a 24 milliárd főt, amely azt eredményezi, hogy fogytán van a nyersanyag ész az ivóvíz. Ezért útjára bocsátják az Elyísium nevű űrhajót, hogy új földi kolóniát alapítson a távoli Tanis bolygón, amely hasonló a Földhöz, így alkalmas az emberi életre. Nem tudjuk mennyi idő telt el az indulást óta, de egyszer csak a sötét űrhajón ébred a hibernációból Bower tizedes (Ben Foster), majd nemsokkal később Payton hadnagy (Dennis Quaid). A hibernáció miatt amnéziában szenvednek, így fogalmuk sincs, hogy hol lehet, és milyen céllal kerültek oda. A nevüket is csak a hibernációs fülkére írt adatokból tudják. Azt azért megtudják, hogy egy űrhajón vannak, viszont korom sötét van, és minimális az energia. Az emlékeik viszont szép lassan kezdenek visszatérni, ezért Bower-nek az az ötlete támad, hogy lemegy a hajó reaktorába, hogy újraindítsa azt, hogy így helyreállítva a hajón az energiaellátást. Payton rádión keresztül segíti Bower-t keresztül kell vergődnie a korom sötét hajón, amellyel nem tudni, hogy mi történt, és milyen veszélyeket rejt valójában…

A film egyik producere az a Paul W.S. Anderson volt, akinek a neve hallatán sokan sikítva menekülnek. Anderson rendezőként olyan filmeket dirigált, mint a Mortal Kombat első része, a Resident Evil első része, és az Alien vs. Predator első részét. (Szerintem egész korrektül sikerült filmek ezek, viszont az AvP-vel sokak szemében kivívta az ellenszenvet a direktor) És persze nem szabad kifelejteni a “Halálhajó”-t sem, amellyel még a legtöbb fanyalgó elismerését is elnyerte. (Legutóbb pedig a “Death Race”-t láthattuk tőle) A “Pandorum” esetében viszont “csak” producerként vesz részt.
Nos, a film helyszíne adott egy jó kis Sci-Fi horrorhoz, hiszen egy sötét kísérteties űrhajónál szinte keresni sem találni jobbat. Ezen a sötét hajón mászkál a film nagy részében Bower, aki egyrészt próbálja megtalálni a reaktort, ugyanakkor arra is próbál rájönni, hogy mi is történhetett az űrhajóval, hiszen a tisztán látszik, hogy nem egészen úgy mennek a dolgok a fedélzeten, ahogy menniük kéne. Ez ad egy rejtélyes misztikus szálat a történetnek. De bekapcsolódik egy horror szál is, mégpedig amikor Bower útjai során összefut több túlélővel is, valamint egy csapat furcsa, mutáns lénybe, akikről semmit sem tudni, csak annyit, hogy nem igazán kedvelik az embereket (legalábbis élve). Hogy kik ezek a lények? Hogy kerültek a hajóra? Erre is választ ad természtesen a film, mint ahogy arra is, hogy mi is történt az Elysium fedélzetén valójában. Persze nagy részére csak a film végén derül fény, és a történet addig tartalmaz egy-két érdekes csavart. Igaz, én úgy éreztem, hogy valamennyire kiszámítható a történet, de ez nem volt akkora negatívum. Viszont néha úgy éreztem, hogy a sok mászkálás közben elvesztem a fonalat, de szerencsére nem így lett.

Mint ahogy korábban írtam Paul W.S Anderson ezúttal a produceri teendőket látta le, a rendezés Christian Alvart nevéhez fűződik, akiről bevallom őszintén én még nem hallottam korábban. A forgatókönyv pedig Travis Milloy nevéhez fűződik.
A szereplőket illetően, Dennis Quaid és Ben Foster is jól hozzák a karaktereiket, én sokáig úgy hittem, hogy az egész filmben csak ők ketten fognak szerepelni, de nem tudom, miért. A film kb. egyharmadánál vagy felénél kerül elő több szereplő is, őket számomra ismeretlen színészek alakították. Egyetlen kivétel Cam Gigandet, akit több mozifilmben (Pl. Twilight), illetve TV-sorozatban (pl. Narancsvidék) láttam már korábban.

Összességében egy érdekes, szórakoztató, félelmetes film lett a Pandorum.

Értékelés:
7/10 (70%)

U-571

Ezúttal egy olyan 2000-ben készült film lesz a post témája, melynek alapjául szolgáló történet (vagy hasonló) valóban megtörtént a II. Világháború idején. A film pedig az “U-571″.

A sztori:
1942-ben Hitler tengeri háborút hirdet az Egyesült Államok ellen, és hadba állítja tengeralattjáró flottáját. A szövetségesek rengeteg veszteséget szendvednek Keleti Partoknál. Ennek fő oka, hogy az USA haditengerészete képtelen feltörni a németek rádiós kódjait. Azonban egy nap óriási szerencséjük lesz. Egy német tengeralattjáró, az U-571 balesetet szenved, és rossz motorral hánykolódik az óceán felszínén. Megszületik hát egy vakmerő terv, útnak indítanak egy amerikai tengeralattjárót Mike Dahlgren kapitány (Bill Paxton) vezetésével, német felségjellel látják el. A feladat annyi lenne: Kerüljenek közel a német tengeralattjáróhoz, majd egy csapat Andy Tyler elsőtiszt (Matthew McConaughey) vezérletével szálljon át a német tengeralattjáróra, foglalja el azt, és szerezze meg az Enigmát, amely tartalmazza a német kódolásának megértéséhez szükséges információkat….

Nos, ha jól tudom “tengeralattjárós” film nem nagyon készül mostanság. Régebben viszont voltak nagyon jók. Ott van példának Wolfgang Petersen mára már klasszikusnak számító műve, “A Tengeralattjáró”, amit én (sajnos) a mai napig nem láttam. Vagy szintén egy jól sikerült darab a Tony Scott rendezte “Crimson Tide” is. (Denzel Washington és Gene Hackman főszereplésével). Viszont én személy szerint nagyon régen láttam már igazi nagyköltségvetésű tengeralattjárón játszódó mozifilmet. (Aztán lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el, és készült azóta is ilyen. Jelen post témáját leszámítva természetesen) No, de ennyi kitérő után, most térjünk vissza az “U-571″-hez. Szerintem ez egy nagyon jól sikerült film lett. A majd’ kétórás játékidő alatt engem maximálisan lekötött, nem nagyon éreztem benne üresjáratot. A tenger alatti csaták nagyon látványosra sikeredtek (igaz, nincs sok), pedig azért 2000-ben a CGI még azért nem tartott ott, ahol ma. De a látvány csak egy dolog, mert a film nagy része a tengeralattjáró belsejében játszódik. Nem maradt ki a filmből a dráma sem, illetve ahogy a más amerikai filmekben előkerülő hősiesség, bajtársiasság hangsúlyozása sem. A történet is tartalmaz egy-két csavart és meglepő fordulatot emellett. A karakterek is jól el vannak találva, bár igaz ez a film nem annyira a karakterépítsről szól, de például Andy Tyler karaktere sokat változik, fejlődik a film során.
Ami még nagyon tetszett, hogy a készítők nem estek abba a hibába, hogy német szereplők is angolul beszélnek (volt ilyenre példa), így a németek németül beszélnek a filmben, ahogy annak lennie kell.

A rendező Jonathan Mostow, akiről sokaknak a rajongók által eléggé elrontottnak titulált “Terminátor 3: A gépek lázadása” jut eszükbe, de ő rendezte idén a Bruce Willis főszerplésével készült “Hasonmás” című sci-fit is, amely eléggé közepesre sikeredett.
Az “U-571″ forgatókönyvét szintén Mostow jegyzi.
Ami a szereplőgárdát illeti, sikerült igazán jó színészeket összehozni ehhez a mozihoz. A főbb szerepkben olyan nevek láthatók, mint Matthew McConaughey, Harvey Keitel vagy Bill Paxton. De kisebb-nagyobb mellékszerepekben is olyanok tűnnek fel, mint az énekesként világsztárrá vált Jon Bon Jovi, vagy például Thomas Kretshmann, illetve a népszerű “Médium” című TV-sorozat egyik állandó szereplője, Jake Weber.

Összességében egy szórakoztató izgalmas film lett az U-571.

Értékelés:
7/10 (70%)

Pereld a nőt! (Serving Sara)

Megint egy olyan filmről lesz szó, ami nem mostanában készült, hanem úgy kb. 7 éve, de egészen a múlt hétig nem tudtam megnézni teljes egészében. (Noha már a magyar kereskedelmi TV-k is többször játszották). Ez a film pedig egy vígjáték, a “Serving Sara”, amely a magyar címfordításban a “Pereld a nőt!” címet kapta.

A sztori:
Joe Tyler (Matthew Perry) nem egy nagylábon élő ember. Viszont tele van ötletekkel és hatalmas álmokkal. Jelenleg egy bírósági közbesítő cégnél dolgozik, és azzal foglalkozik, hogy különböző idézéseket kézbesít ki embereknek. Ez nem is olyan egyszerű feladat, hiszen többek között saját mindenre elszánt kollégájával is versenyeznie kell. Joe legújabb ügye: egy dúsgazdag férfi, Conrad Moore (Bruce Campbell) feleségének, Sara-nak (Elizabeth Hurley) kell egy válóperes idézést kézbesítenie. Ám az egyszerűnek tűnő eset hamarosan 180 fokos fordulatot vesz, ugyanis Sara egy csinos összegért cserébe megbízza Joe-t, hogy kézbesítsen inkább a férjnek egy idézést házastársi hűtlenség miatt. Ezáltal megkezdődik a hajsza. Joe-nak menekülnie kell a férj emberei áll, Sara-nak Joe kollégái elől…

Nos, hát a sztori alapján nem kell egy nagyon csavaros, bonyolult történetre számítani. Valószínű azért vártam 7 évet a megnézéssel (2002-ben készült a film), mert a sztori annyira nem keltette fel az érdeklődésemet. Viszont úgy voltam vele, hogy egy esélyt mindenképpen érdemel, (Ráadásul múlt héten hozzájutottam egy helyi hipermarketben 300 Ft-ért), így tehát a múlt hét folyamán sort kerítettem a megnézésre.
A megtekintés után azt mondom, hogy a sztori olvasása alapján a film olyan lett, amilyenre számítottam. Egy könnyed vígjáték, amelyben vannak jó poénok, és persze némi romantika is. Nem egy hosszú filmről van szó, viszont a kb. 100 perces játékidőbe azért becsúszott némi üresjárat, amitől ugyan az egész film nem fulladt unalomba, de mindenképp negatívumként említendő. Emellett a film eléggé kiszámítható, aki elolvassa sztorit az nagy valószínűséggel tökéletesen meg tudja tippelni a film végét. Ez persze annyira nem nagy baj, ha a film emellett szórakoztató. A szórakoztatással nincs is baj, csak annyi vígjáték készült és készül már, hogy legtöbb már nem igazán tud új (eredeti) ötlettel előállni, így a “Pereld a nőt!” sem mutat sok újdonságot, viszont talán nem is ez a fő célja, hanem a már említett szórakoztatás. Annak pedig voltaképpen megfelel.

A film rendezője Reginald Hudlin, akinek talán legismertebb filmje az 1992-ben készült “Bumeráng” Eddie Murphy-vel. A forgatókönyvet Jay Scherick és David Ronn írták, akiknek olyan filmek fűződnek a nevükhöz, mint az “Én, a kém”; a “Nemzetbiztonság Bt.”; a “Csajom apja ideges”; vagy a “Norbit”.
A főszerepben Matthew Perry látható, akit elsősorban a 10 évadon keresztül tartó “Jóbarátok” című TV-sorozatból lehet ismerni. Azóta mozifilmekben is próbálkozott több-kevesebb sikerrel. (A “Bérgyilkos a szomszédom” például elég jól sikerült.)
A női főszereplő Elizabeth Hurley, aki mostanság, mintha kicsit eltűnt volna a hollywoodi filmekből (de lehet, ezt csak én látom így.) Pedig korábban olyan filmekben tűnt fel, mint az “57-es utas” vagy az “Austin Powers”.
Mellékszerepekben pedig olyan nevek tűnnek fel, mint Bruce Campbell, Cedric the Entertainer, Jerry Stiller, és a “Bűbáj”-al azóta egy csapásra befutó Amy Adams.

Összességében egy vicces szórakoztató film a “Pereld anőt!”. Ahogy mondani szokták: Egynek elmegy.

Értékelés:
6/10 (60%)

2012

Roland Emmerich rendezőnek korábban olyan fimeket köszönhettünk, mint a “Tökéletes Katona” a “Csillagkapu”, a “Függetlenség Napja”, a “Godzilla”, a “Hazafi” a “Holnapután”, vagy legutóbb az “i.e. 10 000″. Nos, a német rendező most a “Holnapután” című filmje után ismét egy katasztrófafilmmel jelentkezik, ez pedig a “2012″.

A sztori:
Az ősi maja naptár 2012. december 21-ig méri az időszámítást. Sokan ebből arra következtetnek, hogy akkor lesz vége a világnak. 2009-ben Dr. Adrian Helmskey (Chiwetel Ejiofor) bizonyítékokat talál, hogy a jóslat valóra válik. Ennek hatására a világ nagyhatalmai elő is állnak egy tervvel 2010-ben, amellyel az emberiség egy részét meg lehet menteni, de közel sem mindenkit.
Eljön a 2012-es év. Jackson Curtis (John Cusack) író, épp a Yellowstone Park-ba viszi vakációzni két gyermekét. Ottlétük alatt a férfi felfedez egy titkos kutatólabort, majd összefut egy összeesküvés mániás rádióssal (Woody Harrelson), aki mindent elmesél neki a közelgő Apokalipszisról. Jackson eleinte szkeptikus a dologgal kapcsolatban, de kisvártatva elkezdődnek a földrengések, vulkánkitörések a világ minden táján, Curtis-nek pedig az idővel kell versenyt futnia, hogy megmentse családja életét…

Roland Emmerich már többször bizonyította, hogy sok oldalú rendező, hiszen rendezett akciófilmet, sci-fi-t, történelmi kalandfilmet és katasztrófafilmet is. Bevallom őszintén nekem a rendező előző filmje az “i.e 10 000″ túlzottan nem jött be, és ha jól tudom, a mozipénztáraknál sem teljesített túl jól. A rendező most visszatért a katasztrófafilm műfajához a “Holnapután” című filmje után, és ismét egy “világvégemozi”-val szórakoztatja a közönséget. Bár a “Holnapután” és a “2012″ között sok párhuzam nincs. Előbbi a globális felmelegedés végzetes következményeiról szól, míg utóbbi egy ősi jóslatot vesz alapul, és épít rá egy majd 3 órás filmet.
Én azt mondom, a “2012″ olyan lett, mint vártam. Egyrészt egy rendkívül látványos film. Köszönhetően a CGI-nek rendkívül élethűen ábrázolják a világ “pusztulását”, és nagyon látványos jelenetet sikerült összehozni. Több világszerte ismert híres építmény dől össze a néző szeme előtt a vásznon. Ezt egyébként már a trailerekből is lehetett látni, hogy látvánnyal itt nem lesz gond, hiszen a hírek szerint a Sony 260 millió dollárt bocsátott Emmerich rendelkezésre. A látvánnyal tehát abszolút nincs probléma. Ami kissé most már talán fura lehet, hogy a hatalmas költségvetés ellenére a filmnek nincs 3D változata, ha jól tudom, akkor azért, mert a rendező még nem tartja eléggé kiforrottnak a technológiát.
Emmerich megtartotta a “Holnapután”-ban már egyszer felhasznált receptet, nevezetesen, hogy egy család szemszögén keresztül láthatja a néző az Apokalipszist. Így elsősorban Curtis Jackson szemszögéből látható a történet, aki a két gyermekét próbálja megmenteni. De emellett Dr. Adrian Helmskey próbálkozásai is nyomon követhetők, hogy minél embert tudjon megmenteni. Tehát nem marad ki a fimből a dráma és az emberi kapcsolatok sem. Mivel egy család áll a középpontban, így a film végét sem olyan nehéz kitalálni.

A rendezőről már írtam feljebb levő sorokban, még kiegészítésnek annyit, hogy Emmerich maga írta forgatókönyvet is, Harald Kloser-rel közösen.
A szereplőgárdában találhatunk több ismertebb nevet. John Cusack és Amanda Peet például újra egy filmben, az “Azonosság” után. De feltűnik még Chiwetel Ejiofor, Oliver Platt, Danny Glover, Woody Harrelson és George Segal is.

Összefoglalva egy látványos, szórakoztató film lett a “2012″, amely a néhány negatívuma ellenére is élvezhető szerintem. Azt persze azért nem árt még megemlíteni, hogy bár a maja naptár létezik, és tényleg vége szakad 2012 december 21-én, de ezt leszámítva a film kitalált történet.

Értékelés:
7/10 (70%)

Milliókért a pokolba (3000 Miles to Graceland)

Ismét csak egy olyan film, amit már régóta terveztem ugyan megnézni, de valamiért mindig elmaradt…egészen a múlt hétig. Ez a film pedig a 2001-ben készült “Milliókért a pokolba” című akciófilm.

A sztori:
Las Vegas-ban mindenki a nemzetközi Elvis-találkozóra készül. Nyüzsögnek a városban az Elvis-imitátorok, akik abban reménykednek, hogy a Király nyomába léphetnek. Ám van a városban 5 ember, akinek számára a találkozó csak másodlagos, ők ugyanis a gitártokjaikban nem hangszert, hanem gépfegyvereket tárolnak. Michael (Kurt Russell) a volt fegyenc és egykori cellatársa Murphy (Kevin Costner) ugyanis arra készülnek többed magukkal, hogy kirabolják a Riviéra Hotel-t. Az akció bár elég véresre sikerült, végül sikerrel is jár. Murphy azonban megöli a társait, mert egyedül szeretné megtartani a pénzt. Michael azonban életben marad, és meglép a zsákmánnyal. Találkozik a kisváros Cybil-lel (Courtney Cox), aki egyedül neveli a fiát és közben nagy álmokat dédelget. Mindketten Michael-lel tartanak, menekülnek országhatárokon át nyomukban a rendőrökkel, és persze a pénzét követelő Murphy-vel…

Igazából nem tudom, miért vártam 8 évet a film megtekintésével, valahogy a sztori alapján nem tűnt olyan izgalmasnak, vagy nem tudom. Mindenesetre a megtekintés után azt mondom, hogy kellemesen csalódtam. Egy elejétől a végéig pörgős akciófilmet kaptam, amelyben nincs megállás szinte az első perctől fogva. A film elején vagy jó 5-10 perces amolyan felvezetés szerűség, de utána beindul a dolog és pörög végig a majdnem két órás játékidő alatt. Van itt autósüldözés, lövöldözés, bunyók, meg minden, ami egy akciófilmbe kell. Bekerült azért egy amolyan romantikus szálféleség is, de ez sem volt a film hátrányára. Ráadásul a sztori tartogat néhány meglepetést is, főleg Michael és Murphy karaktereit illetően. De a film végén is van még egy-két fordulat, ami nem mondom, hogy nem kiszámítható, de belefér.
Egy dolgot emelnék ki negatívumként, mégpedig Ice-T egyszemélyes kommandózását a film végi nagy “csetepaté”-ban, az valahogy nem illett ebbe a filmbe szerintem. De az összképet tekintve, azt mondom, megbocsátható.

A rendező Demian Lichtenstein, akinek nem sok filmje volt ezt megelőzően. A forgatókönyvet is ő maga írta Richard Recco-val közösen.
A szereplőgárdába elég ismert neveket sikerült összehozni. A két főszereplő Kurt Russel és Kevin Costner nagyon jók a szerepük megformálásban. Costner-t úgysem sűrűn lehet látni negatív szerepben, így főleg érdekes volt az ő játéka. De mellettük ismert nevek tűnnek fel kisebb-nagyobb mellékszerepekben is, mint Courtney Cox, Christian Slater, David Arquette, Kevin Pollak, Thomas Haden Church, Jon Lovitz, vagy a már említett Ice-T.

Összegezvén az elmondottakat, nem tudtam mire számítsak a filmmel kapcsolatban, de abszolút pozitív csalódás volt ez, és egy szórakoztató jó film.

Értékelés:
7/10 (70%)

Pokolkapu (Under Hellgate Bridge)

Ezúttal egy 9 éve, azaz 2000-ben készült filmről lesz szó, amelyhez tulajdonképpen véletlenül jutottam hozzá, hiszen az egyik nagy hazai szupermarketben mindössze 99(!) Ft-ért árulták. Gondoltam, annyit biztos megér.

A sztori:
New York-ban található a Pokolkapu híd. Az alatt húzódó utcákon a könnyen szerzett pénz, és az erőszak az úr. Az ártatlanul börtönben ült Ryan Daniel (Michael Rodrick) erre a környékre tér vissza, hogy részt vegyen öccse, Jimmy temetésén, akit a Pokolkapu-híd alatt találtak holtan. Ryan rájön, hogy egyetlen életben maradt testvérére, Eddie-re (Brian Vincent) is hasonló sors vár, ezért úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat. Ezzel a lépéssel pedig szembekerül egykori barátjával Vincent-tel (Jonathan LaPaglia) a környék “kiskirályával”…

A sztori alapján én egy jó kis gengszter filmre számítottam, sok-sok lövöldözéssel, meg minden ilyesmivel. Nos, ez nem az lett. Ez tulajdonképpen egy filmdráma, amely lényegében arról szól, ahogy Ryan próbálja rendbe rakni régi életét, és ezzel együtt megmenteni egyetlen még megmaradt testvérét. Sajnos lövöldözés, meg úgy egyáltalán akció nagyon kevés van a filmben, javarészt inkább párbeszédes jelenetekkel van tarkítva az egész, melyekből Ryan múltjáról derül ki néhány dolog. Viszont ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen sok cselekmény nincs a filmben, azt azért nem mondom, hogy unalomba fullad az egész, de elég sok az üresjárat. Egy-két csavart azért tartalmaz a sztori még így is, de azt mondom a többségére magától is rájöhet a néző a film közben.
Később arra a következtetésre jutottam, hogy ezt a filmet voltaképpen nem is mozikba szánták, hanem vagy egyből DVD-re, vagy TV-be. Mert látszott a filmen az eléggé alacsony költségvetés. Valószínű ennek tudható be a kevés akciódús rész.

A rendező Michael Sergio, és a forgatókönyvet is maga írta.
Ami a szereplőgárdát illeti, a DVD-borítóra nagy betűkkel rá volt írva, hogy a “Maffiózók -a sorozatról van szó- sztárjaival”. Nos valóban a filmben szereplő színészek közül három (Dominic Chianese, Frank Vincent, Frank Bongiorno) valóban megfordult a már említett többszörös díjnyertes TV-sorozatban kisebb-nagyobb szerepekben. Nekem azonban mégsem ők, hanem a Vincent-et alakító Jonathan LaPaglia volt a legismertebb név a stáblistáról, őt több TV-sorozatban volt már szerencsém látni.

Összességében azt mondom, hogy nagyon másra számítottam, egy sokkal pörgősebb filmre, de azért 99 Ft-ot így is megért.

Értékelés:
4.5/10 (45%)