Szikraváros (City of Ember)

Egy katasztrófa miatt az emberiség egy része kénytelen a föld alatt levő csillogó Szikravárosban élni immáron 200 éve. Az ok, hogy miért kerültek oda, már régen elfelejtődött. Most azonban katasztrófa fenyeget, mivel a várost működtető generátor meghibásodni látszik. Két tinédzser Lina (Soirse Ronan) és Doon (Harry Treadaway) elhatározza, hogy megoldja a problémát, de közben egy olyan felfedezést tesznek, amely mindannyiuk életét megváltoztathatja…
A Szikraváros (City of Ember) Jeanne DuPrau nagysikerű, azonos című regénye alapján készült. A regénynek létezik egy folytatása (The People of Sparks), illetve egy előzménye (The Prophet of Yonwood) is. Gondolom, ha a Szikraváros sikeres lesz a mozipénztáraknál, akkor másik két regény is megfilmesítésre kerülhet. Én sajnos ismét abban a helyzetben vagyok, hogy a regény(eke)t nem olvastam, így nem nagyon tudok róluk semmit. (Sajnos még azt sem, hogy Magyarországon egyáltalán megjelentek-e)
A történet nem túl bonyolult, viszont nagyon érdekes (és kicsit talán el is lehet rajta gondolkozni az előzményeiről) A sztori (és az előzetesek) alapján megmondom őszintén egy pörgős családi kalandfilmre számítottam, de ez csak hellyel-közzel jött be. Először is ez nem is kimondottan kalandfilm, inkább fantasy, (esetleg Sci-Fi) vagy nem is tudom hova lehetne besorolni A filmben ugyanis nagyon hamar indul be a cselekmény. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor úgyis mondhatom, hogy a film első felében szinte semmi sem történik. Ami nagy kár, mivel az össz játékidő 95 perc. Az persze túlzás, hogy nem történik semmi, mert azért azt láthatjuk, hogy a két gyermek hogyan jön rá apránként a Szikravárossal kapcsolatos rejtélyre. A film második aztán felpörög valamennyire, ott már jóval több az esemény és több cselekményt kapunk. Azonban sok kérdést nyitva hagy a film. Ilyeneket például, hogy miért is kerültek az emberek a föld alá (mert ez konkrétan nem derül ki), vagy az, hogy hogyan élnek a föld mélyén ilyen hatalmas termetű állatok, amik a filmben megjelentek. Némi magyarázat szerintem belefért volna mindkét kérdésre.
Én azt is vártam, hogy jóval több időt töltenek majd a Szikravárosból való kijárat keresésével, de az csak a film második felében valósul meg. Azon is sokat gondolkodtam, hogy ez vajon akkor most gyerekfilm volt-e vagy sem. Végül is szerintem annyira nem. (Ezt talán bizonyítja is, hogy feliratosan játsszák a mozik)
Még pozitívumként talán a látványt meg lehet említeni, mert az szerintem nagyon jó.
A két főszereplő gyerekszínész számomra teljesen ismeretlen volt a film megtekintése előtt, de azért találunk mindenki számára ismerős neveket a stáblistán, hiszen gondolom Bill Murray, Martin Landau és Tim Robbins neve a legtöbb filmrajongónak ismerősen cseng.
Mint azt az elején már írtam, a regényt nem ismerem, így nem tudom megmondani, hogy mennyire hű ahhoz. Egy családi Sci-Fi lett az, amely ugyan egyszer szórakozásra alkalmas, de az embernek azért marad hiányérzete a film után.
Értékelés:
6/10

Közepes kis fantasy volt, nem tudott megfogni sajnos.