A 109. utas (Passengers)

Ezúttal egy tavaly készült thriller lesz a post, illetve a kritika témája, a „109. utas”. A film Magyarországon elkerülte a mozikat, és egyből DVD-n jött ki.
A történet szerint lezuhan egy utasszállító repülőgép, és csak néhány túlélő marad. Az esethez Dr. Claire Summers katasztrófa-szakértőt hívják, akinek a feladata, hogy foglalkozzon a túlélőkkel, és segítsen nekik átvészelni a traumát. Megérkezése után rögtön megismerkedik az egyik túlélővel Eric-kel, aki elzárkózik mindenfajta kezeléstől, de felajánlja Claire-nek, hogy ha otthon felkeresi, akkor a rendelkezésére áll. Közben megtartja első terápiás óráját, ahol furcsa módon némely túlélő máshogy emlékszik az eseményekre, mint a többiek. Ők úgy emlékeznek, hogy a gépen már a levegőben történt egy robbanás. Azonban a légitársaság embere, Arkin és a cég hivatalos közleménye szerint a pilóta hibázott és így le is akarják zárni az ügyet. Claire-nek azonban több furcsa dolog tűnik fel, először is minden egyes terápiás óráján kevesebb túlélő van, mert egyszerűen eltűnnek. Claire szerint ez nem véletlen, úgy gondolja, hogy a légitársaság titkol valamit a balesettel kapcsolatban, és most eltüntetik a szemtanúkat. Ráadásul minél többet találkozik Eric-kel is, mert úgy gondolja, hogy a férfi a kulcs a baleset megértéséhez. Eric azonban nem emlékszik a történetre. Claire viszont egyre több időt tölt együtt a férfival, és romantikus kapcsolatba bonyolódik vele. Az eltűnések után viszont Claire mindenképpen fényt akar deríteni az igazságra, és a baleset körülményeire, nem számítva arra, hogy az igazság sokkolóbb is lehet, mint hinné.
Nos, a sztori ennyi lenne. A film történetét végigolvasva, én egy izgalmas, rejtélyes thrillerre számítottam tele váratlan fordulattal. Viszont nem egészen ezt kaptam. De ne ezzel kezdjük. Először is a magyar cím bár elsőre furcsának tűnik, így a film megnézése után tulajdonképpen érthető és eltalálja a film lényegét szerintem. Viszont azt már nem értem, hogy miért horrorfilmként van ez több helyen feltűntetve. Ez a film szerintem nem horrorfilm, hanem egy misztikus thriller. No, de akkor vissza magára filmre. Feljebb már írtam, hogy mire számítottam. Így a megtekintés után azt mondom, hogy ezt csak részben adta vissza. Valóban volt a filmben rejtély és misztikum, ennek ellenére szerintem rendkívül vontatottra sikeredett. Talán kicsit túlzok, de úgy éreztem, hogy a másfél órás film első 45 percében szinte alig történik valami. Aztán úgy körülbelül a film felénél kezd egy kicsit felpörögni a sztori, így a második felében már némileg több esemény és izgalom van, és ez valamennyire megmenti a filmet. A végén természetesen magyarázatot kapunk mindenre. Megtudjuk, hogy tényleg titkol-e valamit a légitársaság, illetve természetesen kiderül, hogy mi történt Erick-kel és a többi utassal, és persze az is, hogy tényleg volt-e robbanás. Szóval megmagyaráznak mindent, de ez a magyarázat kissé elvont, és nekem például a „Hatodik érzék”-et jutatta eszembe. Éppen ezért egy kicsit olyan felemás film lett ez. Ez első fele eléggé gyengére sikeredett, míg a második fele amolyan közepesre. Ezt azért mondom, mert bár a magyarázat a végén elvont és meglepő, igazából lehet már rá számítani. (Főleg azoknak akik sok filmet láttak már, ebből a műfajból)
Hogy kicsit a készítőkról is beszéljek. A rendező Rodrigo Garcia, akiről őszintén bevallom eddig semmit sem hallottam. Utánanéztem eddigi munkásságainak és úgy tűnik, hogy eddig csak egy-két sorozat egy-egy epizódját rendezte, olybá tűnik, hogy ez mindössze a mozifilmje. (Az első a 2005-ben készült „Nine Lives” című dráma volt) A forgatókönyvet pedig Ronnie Christensen írta, aki korábban főleg TV-filmes alkotásokon dolgozott.
A Claire Summers-t alakító Anne Hathaway-t érdekes választásnak tartottam a szerepre, hiszen őt eddig zömmel vígjátékokban lehetett látni. („Neveletlen hercegnő 1-2”, „Az ördög prádát visel”, „Csajok háborúja”, „ZseniKém”), de azért más műfajban is kipróbálta már magát („Túl a barátságon”) Eric-et Patrick Wilson alakítja, aki mostanában szerintem eléggé felkapott színész lett. Legalábbis ez volt a harmadik film, amiben én látom nem olyan hosszú időn belül. Persze ez lehet véletlen is. A „Kínzó közelség” című filmben szerepelt Samuel L. Jackson-nal (amely egy elég közepes film lett), illetve a „Watchmen” című képregényadaptációban alakította Dan Dreiberg-et (Nite Owl II-t). Utóbbi nekem tetszett, viszont ha jól tudom, akkor a mozipénztáraknál bukás volt. Arkin-t a légitársaság emberét David Morse játssza, akinek rengeteg mozis és TV-s szerep van már a háta mögött. Mozikban olyan filmekben lehetett látni, mint az 1996-ben készült „A Szikla” (Sean Connery-vel Nicolas Cage-el, és Ed Harris-szel), vagy a 2002-es „16 utca” (melyben Bruce Willis és Mos Def voltak a partnerei), hogy most hirtelen csak kettőt emeljek ki a filmjei közül. TV-sorozatok közül pedig a „Hack” című sorozatban főszereplő volt, illetve a „Doktor House” 3. Évadjában is feltűnt több részben. Hogy ismét csak kettőt említsek a munkái közül. A filmben egyébként feltűnik még Andre Braugher, aki szintén játszott a „Hack” című sorozatban, a mozivásznon pedig én legutóbb a Fantasztikus Négyes második részében láttam. Clea DuVall is szerepet kapott a filmben, őt a sorozatrajongók a „Carnivale”-ból vagy a Heroes-ból ismerhetik. Egy-két jelenetre pedig William B. Davis is feltűnik (őt az X-Akták rajongói ismerhetik többek között)
Összegezvén az elmondottakat én jobbra számítottam, mert a végeredményt látva ez így egy kicsit vontatottra sikerült. Ennek ellenére egyszer érdemes megnézni.
Értékelés:
5.5/10 (55%)

Válasz