Pokolba taszítva (Drag Me to Hell)

Sam Raimi rendezőt sokan (főleg a fiatalabbak) elsősorban a “Pókember” filmek rendezőjeként ismerhették meg. Pedig a direktor korábban bizony a horror műfajában is alkotott, nem is keveset. Elég csak az 1981-ben készült szinte már-már klasszikusnak számító “The Evil Dead”-re gondolni. Vagy egyik személyes kedvencemre az 1990-es “Darkman”-re. (Bár utóbbi nem kifejezetten horror). Nos, a rendező a 2007-es meglehetősen vegyes fogadtatású “Pókember 3″ után újra visszaült a rendezői székbe, és visszatért a horror műfajához, aminek eredménye a “Pokolba taszítva”.
A sztori:
Christine Brown (Alison Lohman) egy Los Angeles-i bankban dolgozik ügyintézőként. Szép karrier előtt áll, mindenáron szeretné elérni az igazgató-helyettesi posztot. Egyik nap egy titokzatos idős asszony, Mrs. Ganush fordul azzal a kéréssel Christine-hez, hogy hosszabbítsa meg újra lejáró jelzáloghitelét. A lánynak döntenie kell, hogy mi a fontosabb: hogy jóindulatú legyen az öregasszonnyal, vagy hogy elutasítsa, ezzel bizonyítva főnökének rátermetségét az igazgató-helyettesi posztra. Christine az utóbbi mellett dönt, és elküldi a térden állva könyörgő asszonyt, aki bosszút esküszik a megaláztatásért. Mrs. Ganush nem a levegőbe beszél, ugyanis megátkozza Christine-t, akinek három napja marad, hogy megszabaduljon az átoktól, különben elnyeli a Pokol…
Horrorfilm bizony elég sok készül mostanában. De ezek többsége sajnos nem az igazi. Arról már nem is beszélve, hogy nagyon sok régi klasszikus horrornak készítik el mostanában a remake-jét. (Nemrég volt szerencsém a “Péntek 13″ 2009-es verziójához) Kíváncsi voltam tehát, hogy a “Pokolba taszítva” melyik vonalat követi, úgy mond. Szerencsére a megtekintés után azt mondom, hogy ez bizony egy eléggé jól sikerült darab lett. Már a film elejétől kezdve gyakorlatilag nincs unalmas bevezetés, hanem egyből a dolgok közepébe csap, és nem is ül le egy percig sem, még annak ellenére sem, hogy a történet nem igazán bonyolult, és sok csavart sem tartalmaz.
A CGI fejlődése pedig a horrorfilmeknél is meglátszik már, ahogy itt is, mert sikerült nem egy látványos és félelmetes jelenetet összehozni a kilencvenegynéhány perces játékidő alatt. Jó igaz, egy-két félelmetesnek szánt jelenet elég humorosra sikerült, de azt mondom ez még belefér. Meg az is, hogy film vége eléggé kiszámítható lett szerintem. Karakterfejlődés is felfedezhető a filmben (elég csak Christine kezdetben elég szkeptikus barátjára gondolni)
A rendezőről Sam Raimi-ról már beszéltem a post elején, még annyit elmondanék, hogy a forgatókönyvet is ő maga írta, Ivan Raimi-val egyetemben.
A színészekre nem lehet panasz, így a főszerepet játszó Alison Lohman és a barátját Justin Long, és a Mrs. Ganush-t játszó Lorna Raver is remekül hozzák a maguk karakterét.
Összegezvén az elmondottakat azt mondom, hogy a “Pokolba taszítva” az utóbbi évek horrortermései közül egyértelműen a jobbak közül való.
Értékelés:
7.5/10 (75%)

Ráadásul a cigányasszony még magyarul is átkoz. Nagyon vártam a filmet, így egy kicsit többet vártam, de ez még így is bőven jó, mert tetszett a film.
Én szinkronizálva néztem, úgyhogy mindenki magyarul beszélt.
Nekem nagyon tetszett, én eddig Raimitől kb egy jó filmet láttam, a Pókembert is tönrevágta…de ez kellemes meglepetés volt.
Attol tartok h tenyleg ez a Raimi fogja rendezni a WOW-ot es akkor lesz jajgatas. Talan vhs-nek elmennek a filmjei..
Eddig úgy van, hogy ő rendezi a WoW filmet. Jajgatni előre felesleges, hiszen el sem kezdődött a forgatás, nem hogy a kész film. Amúgy a legtöbb játékadaptáció esetében a játék rajongóinak nem szokott bejönni a film, bárki is rendezi.
Én nem játszottam a WoW-on egyáltalán, a filmet viszont valószínű megnézem majd…