Moon

moon-poster-2

Sokan azt mondják, hogy az idei a Sci-Fi éve lehet. Való igaz, a “District 9″ szépen teljesített a mozikban, és decemberben jön az “Avatar” is, ami a trailerek alapján nagyon jónak tűnik. De most nem ezekről, hanem egy független filmről lesz szó, mégpedig a “Moon”-ról.

A történet a jövőben játszódik. A Föld energikészletei kifogyóban vannak, viszont felfedeznek egy fantasztikus új ásványt, a Helion 3-at, amelyet a Hold kőzeteiből lehet kinyerni. Sam Bell (Sam Rockwell) dolgozik a Holdon egy állomáson, egyetlen feladata, hogy kitermelje a Helion 3-at, és azt eljutassa a Földre. Sam már majdnem három éve tartózkodik a Holdon, teljesen egyedül, egyetlen társasága a Gerty névére hallgató szuperszámítógép (Kevin Spacey), ami mindenben segíti őt. Egy napon aztán Sam balesetet szenved a Hold járóval, és amikor a magához tér az állomáson, ott már van egy másik ember, aki ugyanúgy néz ki, mint ő…

A mai világban szinte hihetetlennek tűnik leírni, hogy a film mindössze 5 millió dollárból készült. Ráadásul mivel független filmről van szó, így vélhetően annyi mozikba sem jut el, mint egy blockbuster mozi (persze a blockbuster filmekkel értelmetlen az összehasonlítás), vélhetően itthon pedig egyből DVD-n jön majd ki.
De akkor magáról a filmről. Nem egy pörgős Sci-Fi-ről van itt szó, hanem egy szépen lassan kibontakozó, de nagyon jól felépített történetről van itt szó, amely mégis le tudja kötni a nézőt. A nagy rejtély (miért van Sam-ből kettő) már kb. a film felénél tisztázódik, illetve aki elég sok Sci-Fi-t nézett, az magától is rá tud jönni, de ennek ellenére a film második fele is rendkívül érdkesre és eléggé elgondolkodtatóra is sikerült. A film végét pedig tulajdonképpen nyitva hagyták a készítők, így a néző találgathat, hogy vajon mi is történt.
Megmondom őszintén, én egy kicsit másra számítottam, de ennek ellenére mégsem mondhatom azt, hogy csalódtam volna a filmben, mert az elejétől végéig lekötött.

A film rendezője Duncan Jones, akinek ez az első nagyjátékfilmje, és a forgatókönyvet is ő maga írta.
Ami a szereplőket, illetve szereplőt illeti, gyakorlatilag az egész filmben egyedül Sam Rockwell látható a vásznon, aki remekül oldja meg feladatát. Kevin Spacey pedig a hangját kölcsönözte a Gerty nevű számítógépnek.
Rajtuk kívül csak egy-két videofelvételen tűnik fel egy-két mellékszereplő.

Összegezve egy nagyon érdekes és elgondolkodtató, de mindenképpen szórakoztató film lett a “Moon”.

Értékelés:
7.5/10 (75%)

~ Szerző: koczy on november 8, 2009.

2 vélemény to “Moon”

  1. Jó retrohangulatú film volt, néha viszont már nagyon lassú volt, egy elsőfilmes rendezőhöz képest viszont pofás.

  2. az év egyik legjobb filmje volt… pont a lassú részek tették még hangulatosabbá azt, ahol történik is valami, hangsúlyt adtak neki

Válasz