A Dűne gyermekei -2003.- (Children of Dune -2003.-)
A 2000-ben készült “Dűne” minisorozat hatalmas sikert aratott, ezért a Sci-Fi Channel úgy döntött, hogy Frank Herbert további regényeit is feldolgozza, így készült el 2003-ban a “Dűne gyermekei” szintén 3 részes minisorozat.
A 3 részes sorozatot igazából két részre lehet osztani, mert az első rész tulajdonképpen a “Dűne messiása” című regény feldolgozása:
12 év telt el azóta, hogy Paul Atreides (Alec Newman) bosszút állt apja gyilkosain és a fremenek segítségével átvette az irányítást az Arrakis bolygó felett. Ez a 12 év szüntelen háborúskodással telt, mely közben egy új Birodalom jött létre, amelyben Paul a császár. Ám a béke csak látszólagos, a Corrino-ház régense, Wensicia (Susan Sarandon) már tervezi, hogy hogyan tudná visszaszerezni családja régi tekintélyét, és a legfontosabbat, a fűszer feletti irányítását….
A 2. és a 3. rész, amely ténylegesen a “Dűne gyermekei” című regény adaptációja:
A jövőbe látó Paul Atreides (Alec Newman) a birodalom császára eltűnt a történelem színpadáról és most különböző erők marakodnak a birodalom feletti hatalomért. Az Arrakis bolygó pedig, mely egykoron sznítiszta sivatag volt, mostanra már kezd zöldbe burkolózni, az egykor uralkodó Corrino-ház régense, Wensicia (Susan Sarandon) tovább szövi terveit a régi birodalom és családja dicsfényének visszaállítása érdekében, így hatalmas veszély leselkedik Paul két ikergyermekére, Leto-ra (James McAvoy) és Ghani-ra (Jessica Brooks). Ezért Leto-nak egy olyan utat kell választani, az Arany Ösvényt, amely egy döbbenetes átváltozást eredményez, és megváltoztatja az emberiség jövőjét…
2003-ban John Harrison visszatért a “Dűne” világához, hogy Frank Herbert két további regényét is filmre adaptálják. (A Dűne messiása, A Dűne gyermekei) Viszont ezúttal csak a forgatókönyv megírását vállalta, a rendezést Greg Yaitanes-re bízta. Az eredmény egy újabb 3*90 perces történet a “Dűne” világából. 2003-ra még tovább fejlődött a technika, így a “Dűne gyermekei” talán még látványosabb lett, mint az előző. A történet viszont továbbra is rendkívül csavaros, tele politikai összeesküvésekkel, fondorlatos cselszövésekkel. Szerintem nagyon jó lett ez a sorozat is, amely az elejétől végéig leköti a nézőt. Persze nyilván a regényeket teljes egészében ez sem tudja visszaadni, de szerintem egy nagyon is jól sikerült feldolgozásról van szó.
A forgatás ezúttal teljes egészében Európában zajlott, ha jól tudom Csehországban forgatták le az egészet.
A színészek nagy része visszatért a 3 évvel korábban készült “Dűne”-ből. (Alec Newman, Julie Cox, P.H. Moriarty, Ian McNeice), emellett egy újabb úgymond húzónevet szerződtetek készítők, Susan Sarandon-t. De voltak változások is, Stilgar-t pl. ezúttal Uwe Oschenknecht helyett Steven Berkoff játssza, míg Lady Jessica szerepében Saskia Reeves helyett Alice Kriege látható. Érdekesség, hogy már 3 évvel korábban is Alice Krige-t kérték fel a szerepre, de akkor ő nem ért rá, így Saskia Reeves kapta azt. Ezúttal viszont Saskia Reeves volt, aki nem ért rá, így Alice Krige végül is eljátszhatta a szerepet.
Új szereplők is csatlakoztak a stábhoz, James McAvoy, Jessica Brooks, Daniela Amavia és Edward Atherton.
Összességében egy jól sikerült TV-sorozat ez, amely a hírek szerint sikert aratott, így kíváncsi vagyok, hogy feldolgozzák-e Frank Herbert további 3 Dűne könyvét is valamikor.

