24: Nem lesz 9. Évad
Ahogy azt már szezon elején lehetett számítani, a “24″ című akciósorozatnak, az idei, azaz a 8. lesz az utolsó évadja. Vagy is ez Jack Bauer utolsó nehéz napja. Igazából valahol várható volt a dolog, hiszen ne szépítsük, már új dolgot nem nagyon tudnak kitalálni a készítők. Sokak szerint a 6. Évad óta egyszerűen mélyrepülésben van a sorozat. Szerintem a 7. Évad jó volt azért, de itt a 8.-ban tényleg elég sok logikátlanság becsúszott már.
Ezzel együtt nekem tetszettek az eddigiek, és azért elismerő ez a 8 Évad, hiszen akciósorozat manapság jó, ha egy évadot kihúz (kivétel az “Alias”, amely 5 Évadot ért meg.)
Korábban beszélték, hogy lesz esetleg egy egész estés “24″ mozifilm, ami Európában játszódna, de erről egyelőre nincs hír.

nagyon sajnálom
pedig nagyon jó ez a sorozat, jó lenne a folytatás, vagy egy teljes estés film,,,, sajnálom hogy ha vége van, mert nagyon jó….
Egy Európában játszódó mozifilmről egyre többet hallani, de biztos, hogy jó esetben is csak egy-két év múlva jöhet.
persze, sok volt, lehet, elég is volt, de igazán nem fair, hogy csak sorsa így végződjön. és ne gyertek azzal, hogy csak film
Nem így végződik, hiszen ha minden igaz, akkor lesz egy “24″ mozifilm, ami Európában fog játszódni.
De lesz, de lesz, de lessssssssssssssssssz!!!!
Ezt nézzétek:
http://www.24spoilers.com/2011/04/01/24-season-9-press-release/
Nem lesz. Amit belinkeltél cikk, az egy április 1-jei tréfa volt.
Baccus… Nagy örömömben nem görgettem lejjebb, meg nem néztem a dátumot sem…
Francbe…
Sajnálom mert manapság nem nagyon csinálnak jó sorozatokat.
ÍGY EGY PERCES NÉMA CSENDET KÉREK A FÉRFINAK AKI EDDIG MÁR HÉT ALKALOMMAL BIZONYÍTOTTA HOGY NEM CSAK BRUCE WILLIS TUDJA MEG MENTENI A VILÁGOT!ÁMEN!:D
Szerintem csinálnak manapság is jó sorozatokat. Csak hát az persze relatív dolog már, hogy kinek mi a jó.
Ami a “24″-et illeti, azért az utolsó évadon látszott már, hogy igazából már eléggé elfogyott az alkotók ötlete. Ezt gondolom érezték ők is, ezért is fejezték be. No, és hát az az igazság, hogy semmit sem lehet a végtelenségig húzni.
Vége nem lesz több most néztem az utolsó részt az m1-en és láttam először a 8 évadban 00:00:00 -ig, visszafelé számolt a z óra…:SSSS
ráadásul hang nélküli mint mikor Curtis Palmer vagy valaki meghalt mintha Jack is meghalt volna bye bye 24
http://comment.blog.hu/2010/02/16/leall_a_24_forgatasa
de egyáltalán nem biztos hogy vége amikor Jack-et Kínába vagy hova a vitték akkor is a következő évadban Palmer elnök haza hozatta ez már mind csak Kiefer Sutherlandon múlik hogy akar-e még szerepelni jelenleg nem-.-
A sorozatnak vége van. Az, hogy a történetet lehetne folytatni az egy dolog. Egy időben mondogatták, hogy lesz egy mozifilm majd, de azóta csend van.
Ėletem egyik legjobb sorozata…
Hátha van isten és lesz IX.évad…
Jól mondod Norbee lesz 9. évad
Sajnálom az eddigi legjobb sorozat volt “szerintem”.Nekem a 8-ik is kimondottan izgalmas volt, kiváltképp mikor Bauer bekkattant és mészárólni kezdett…ááá
De igen is fogják folytatni a sorazatot be is bizonyítom!!!!
Nézze meg mindeki: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20111207/tavasszal_ujra_akciozik_jack_bauer/
Amiről itt szó van, az nem a sorozat 9. Évadja, hanem egy esetleges mozifilm, amiről egyébként már én is írtam többször is. Amúgy a linkelt cikk első mondata így kezdődik: “Bár a 24 utolsó évada lepörgött” Tehát a sorozatnak új évada nem lesz, egy esetleges mozifilm pedig már régóta tervben van, de igazából sok konkrétum még arról sincs.
Feleségemmel együtt néztük a sorozatot. Nagyon megszerettük, izgalmas, fordulatos, megtornásztatja az agyat. Valóban az egyik legjobb, ha nem a legjobb sorozat amit eddig láttunk. Ilyen filmek kellenek, ami érték!
Az embereknek a világ minden táján követelnie kellene – azt hiszem egy egységes oldal létrehozásával, ami a 24 sorozat folytatását követelné – hogy folytassák a 24 című sorozatot /természetesen Kiefer Sutherland – Jack Bauer szerepében/. Csak ennyi kellene nekünk, kiknek megadatott a tv nézés öröme. Ha valami igazán jó és szórakoztató, és nagyon sok ember számára hasznos, azt miért kell az ‘amerikai nézettségi ráta’ csökkenése miatt megszakítani. Ez az elfogadott elv -sajnos- hogy ami sorozat megy a tv-ben és az amerikaiak megunják, azt rögtön be kell szüntetni! Felháborító és aljas dolognak tartom, hogy ezt teszik, és megtehetik , és hogy evvel a világ más országaiban élő és tv-t néző embereket is bűntetik!!!!
Akarjuk a 24 című sorozat folytatását
Viszont ezzel együtt, nekünk TV-nézőknek el kell fogadni azt is, hogy egyszer minden jónak vége szakad, így a “24″-nek is. Így is nagyon szép, hogy egyáltalán 8 Évadot megért. Azért nem olyan nagyon sok sorozat mondhatja el ezt. (Az én kedvenc sorozatom például 2 Évadot ért meg mindössze. Egy másik, amit nagyon kedvelek, pedig 8 részt összesen.)
Amerikai sorozatoknál (és mozifilmeknél) pedig mindig is az amerikai nézettség (és bevétel) az elsődleges.