A lány, aki a tűzzel játszik (Flickan som lekte med elden )
Nemrég írtam “A tetovált lány” című svéd filmről, ami nagyon tetszett nekem. Az akkori írásomban utaltam rá, hogy az a film egy trilógia, mégpedig Stieg Larsson Millenium trilógiájának első darabja volt. Nos, e hétvégén alkalmam nyílt megnézni a folytatást, mely “A lány, aki a tűzzel játszik” címet viseli.
A sztori nagyjából egy-két évvel az előző részben történtek után játszódik:
A Millenium nevű szókimondásáról ismert folyóirat, és munkatársa, Mikael Bloomkvist (Michael Nyqvist) éppen egy leleplező tényfeltáró riportot készül megjelentetni arról, hogy hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal lányok. Mivel cikk azt is tartalmazza, hogy a lányok szolgáltatásit kik veszik igénybe, ezért rengeteg ember kerül kényelmetlen helyzetbe, ha az írás megjelenik, és vannak köztük olyanok, akik mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák. Lisbeth Salander (Noomi Rapace) is tudomást szerez a Millenium tervéről, azonban nemsokára a lap két munkatársát meggyilkolják, és nyomok a lányhoz vezetnek. Így Lisbeth-nek menekülnie kell a rendőrség elől, és csak barátjára, Blookvist-re számíthat. Ráadásul nemsokára arra is fény derül, hogy nemcsak a rendőrök keresik a lányt…
Mivel az első nagyon tetszett, ezért értelemszerűen nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, és nagyon vártam a filmet. Azonban ez a rész több mindenben is eltér az előzőtől. Például míg az első rész egy misztikus thriller volt (engem hangulatában a 2000-ben készült “Bíbor Folyók” című francia filmre emlékeztetett), addig ez a rész inkább “csak” egy fordulatos krimi, amelyből a misztikum és a párhuzamosan futó több cselekményszál kimaradt. Ettől függetlenül ez a rész sem lett rossz, noha nekem annyira nem jött be, mint az előző.
Ezzel együtt azért az első rész pozitívumai közül a szépen lassan kibontakozó történet, és a rengeteg fordulat megmaradtak, és a sokkoló jeleneteknek és az akciónak sem vagyunk híján. Ráadásul Lisbeth karakteréről, illetve múltjáról is sok minden kiderül. A film nem nagyon tartalmaz üresjáratot annak ellenére, hogy lassan halad a történet, hiszen annyira érdekesen vezeti végig azt, hogy végig leköti a nézőt. A film vége viszont nekem egy kicsit túl hirtelennek tűnt, és úgy is éreztem, hogy nem zárták le teljesen. Illetve hát persze, hogy nem zárták le, hiszen nemsokára érkezik a harmadik rész is, melynek a címe elég baljós sejtelmű (A kártyavár összedől).
Olyan szempontból is érdekes a mozi, hogy kicsit talán Svédország kevésbé látott sötét oldalát mutatja be (már az előző rész is), noha természetesen kitalált történetről van szó.
Az első részt még Niels Arden Oplev rendezte, ezúttal viszont Daniel Alfredsson ülhetett a rendezői székbe. A forgatókönyvet pedig Jonas Friegberg írta Stieg Larsson regénye alapján.
A két főszereplő Noomi Rapace és Michael Nykvist visszatért természetesen az előző részből, de nemcsak ők, hanem például Lena Endre, Peter Andersson és Georgi Staykov is.
Összességében azt mondom, hogy bár annyira nem jött be, mint az első rész, “A lány, aki a tűzzel játszott” is egy rendkívül izgalmas, helyenként sokkoló film lett, és kíváncsian a várom a folytatást, a trilógia befejező darabját.
Értékelés:
8/10 (80%)


Ez a trilógia is tervben van, de féltem mert úgy sikerült megszereznem, hogy nem angol nyelven. Az Engedj be-t is eredeti nyelven néztem, gy ezután már nem jelenthet gondot.
Azt hiszem valamelyik nap újra kell nézzem mindhármat