Vitathatatlan 3 (Undisputed 3: Redemption)
Anno 2002-ben készült a “Vitathatatlan” című film Walter Hill rendezésében Wesley Snipes és Ving Rhames főszereplésével. A film bár (szerintem) nem volt rossz, ha jól rémlik nem szerepelt túl eredményesen a mozipénztáraknál. Ennek ellenére 4 évvel később mégis jött a folytatás, igaz már egyből DVD-re, és az első rész stábjából gyakorlatilag senki sem tért vissza. Isaac Florentine ült a rendezői székbe, a főbb szerepekben pedig Michael Jai White és Scott Adkins voltak. Újabb 5 évvel később pedig itt van a harmadik rész, ez is egyből DVD-re.
A sztori gyakorlatilag egy az egyben onnan folytatódik, ahol a második rész abbamaradt:
Yuri Boyka (Scott Adkins) elvesztette a tekintélyét a börtönben azzal, hogy az amerikai Chambers legyőzte őt. Ráadásul a térde is megsérült, így mostanság már csak a mosdók takarításával tölti idejét. Boyka azonban nem éri be ennyivel, vissza akarja szerezni régi dicsőségét. Újra edzésbe áll, és bunyózni kezd, melynek eredményeképpen bejut egy titkos nemzetközi börtönök közti bajnokságra, ahol a győztes jutalma a szabadság, míg a vesztesek örökre eltűnnek. A háttérből pedig most is a pénz mozgat mindent…
Bevallom őszintén, hogy noha a “Vitathatatlan 2″ egyből DVD-re készült, nekem mégis jobban tetszett majdnem, mint a mozikban is futó első rész. Szerintem a másodikban (alacsonyabb költségvetés ide vagy oda) sokkal jobb bunyók voltak.
A harmadik rész pedig gyakorlatilag egy az egyben a másodiknak folytatása. Azonban a készítők csavartak egyet a sztorin, és az előző rész rosszfiúját, Yuri Boyka-t tették meg ezúttal főhősnek. Ami azért elég meglepő, hiszen nem túl gyakori, hogy egy amerikai filmben egy orosz karakter a főszereplő. (Ráadásul egy ideig úgy nézett ki, hogy egy amerikai lesz a főellenfél, de ezt végül egy csavarral elkerülték az alkotók.)
Na mindegy hát, egy ilyen verekedős filmben úgysem a sztori a lényeg, hanem maguk a verekedések. Ennek ellenére sztori azért természetesen van, nem túl bonyolult ugyan, de egy-két csavar azért került bele, még a végére is, igaz kicsit talán kiszámítható is.
A bunyók viszont szerencsére az előző rész színvonalát idézték, noha én úgy éreztem, hogy ezúttal kicsit talán kevesebb volt a harc és többet mutattak a két verekedés között eltelt időt. A helyszín is változott ismét. Míg az első részben egy amerikai, a másodikban egy orosz, ezúttal egy grúz börtön falai között történtek az események.
A film ugyan felvonultatja a hasonló típusú alkotások sablonjainak egy részét is, de ezzel együtt szerintem bőven élvezhető, én egyáltalán nem bántam meg a ráfordított másfél órát.
A rendező székbe az előző rész rendezője Isaac Florentine ülhetett, aki éppen azzal filmmel bizonyította be, hogy tud élvezhető akciófilmet csinálni. Az azóta készült filmjei (The Sheppard, Ninja) viszont annyira nem jöttek be nekem. Ez a film viszont megint csak igen korrektül sikerült.
A főszerepben Scott Adkins látható, aki jóban lehet a rendezővel, mivel ez már a negyedik közös filmjük. (Vitathatatlan 2, The Sheppard, Ninja volt az előző három) Ismét bizonyítja, hogy verekedni azt nagyon tud. Az előző részből visszatért Mark Ivanir, de amúgy zömében számomra ismeretlen színészek (Mykel Shannon Jenkins, Hristo Sopov, Marko Zaror) tűntek fel a filmben. Egyedül Robert Costanzo-t láttam már régebben más alkotásokban.
Összességében azt mondom, hogy a “Vitathatatlan 3″ talán nem annyira jó mint az előző rész volt, de így is egy élvezhető, szórakoztató verekedős film.
Értékelés:
6.5/10 (65%)


Tuti nem fogom megnézni. Sem az első, sem a második nem volt valami nagy szám, de asszem a második talán valamivel jobb volt.