Visszajáró pénz (Cashback)

Mostanában ha angol filmet nézek, azt az esetek nagy százalékában Michelle Ryan miatt teszem. Szomorúan tapasztaltam ugyanis, hogy egyik kedvenc színésznőim filmjei közül bizony nagyon sokat elmulasztottam eddig. Így úgy döntöttem, mihelyst van egy kis időm, pótolom eme hiányosságomat. (Csináltam már ilyet korábban is, pár éve Jessica Alba összes addigi filmjét néztem meg egy hét alatt, tavaly pedig Kristen Stewart-tal “játszottam el” ugyanezt). Nincs ez másként a “Cashback” című filmmel sem, amely Michelle első nagyjátékfilmje volt (olyan sokat nem is szerepel benne), 2006-ban készült, egy évvel azután, hogy a színésznő otthagyta a számára hazájában országos ismertséget hozó EastEnders szappanoperát.

A sztori:
Ben Willis (Sean Biggerstaff) a művészeti főiskola egyik hallgatója. Éppen szakít barátnőjével, Suzy-val (Michelle Ryan), mert úgy érzi, hogy nem tudja boldoggá tenni őt. A fiút azonban mégis annyira megviseli a dolog, hogy azóta egyszerűen képtelen aludni, teljes alváshiányban kezd szenvedni. Rájött, hogy óriásit hibázott, de már nincs visszaút, mert Suzy nagyon hamar vigasztalást talál egy másik fiú karjaiban. Mivel Ben nem tud aludni, így plusz 8 órája van, hogy eltöltse az időt. A fiú ezért úgy dönt, hogy elmegy éjszaka dolgozni egy bevásárlóközpontba. Munka közben mindenfélén van ideje gondolkodni, és ekkor fedezi fel, hogy van egy olyan képessége, hogy néha egyszerűen képes megfagyasztani az időt. Ilyenkor minden és mindenki mozdulatlanná dermed Ben körül, aki ezt arra használja fel, hogy leendő festőként lerajzolja az áruházba betérő női vásárlókat. Nemsokára pedig egyik kolleganője, Sharon (Emilia Fox) iránt is talán többet kezd érezni, mint barátságot…

A “Cashback” először egy rövidfilmként indult 2004-ben nagyjából ugyanezzel a szereplőgárdával és stábbal. Az akkor mindössze 20 perces alkotás akkor olyan jól sikerült, rengeteg díjat besöpört, sőt még Oscar-díjra is jelölték a legjobb rövidfilm kategóriában. Éppen ezért az író-rendező Sean Ellis úgy döntött, hogy készít a filmből egy hosszabb, nagyjából 100 perces változatot. Ez készült el 2006-ban, és erről írok én most.
Megmondom őszintén, én teljesen más jellegű filmre számítottam, amikor először hallottam erről. Én valami totálisan esztelen vígjátékra gondoltam, amolyan “Amerikai Pite stílusra”. A “Cashback” azonban egyáltalán nem ilyen, sőt néhány résztől eltekintve a film nem is annyira vígjáték, hanem sokkal inkább dráma.
Nem sokszor van olyan, hogy egy film már az elején teljesen “beránt” és magával ragad, de ennél az alkotásnál ez volt a helyzet. (És nemcsak amiatt, hogy egyik személyes kedvencem is játszik benne.) Valahogy az egésznek van egy olyan hangulata és atmoszférája, ami rögtön az elejétől magával ragadja a nézőt. Ebben az is nagyban hozzájárul, hogy a főszereplő végig narrálja a filmet a saját szemszögéből. Emellett a remek zene és hanghatások is újabb pluszt adnak hozzá az élményhez. Persze abszurditások is vannak a filmben rendesen, gondolok itt az idő megállításra, no meg arra, hogy ha jól tudom, azért 4 hétig egy perc alvás nélkül meglenni, nem tudom mennyire lehetséges fizikailag. (Persze, nem vagyok a téma szakértője, úgyhogy az is lehet, hogy simán belefér.) Az is látszik, hogy az alkotók eleve R kategóriában gondolkodtak, hiszen nem estek kétségbe, ha egy meztelen női testrészt, vagy egy komplett meztelen női alakot kell mutatni a filmbe.
Emellett azért vígjátéki jellege is van a filmben, hiszen van idétlenkedés is rendesen (amelyet főleg Ben boltos kollégái prezentálnak) viszont én úgy éreztem, hogy néhány poén egyszerűen nem illett bele a film addigi hangvételébe. A történet viszont úgy ahogy kiszámítható, hiszen azért romantikus jellege is van a filmnek. Így nagyjából ki lehetett találni, hogy mi lesz a vége. Ezzel együtt azért mondanivalót is tartogat bőven.
Amit viszont sajnáltam nagyon, és kicsit rontja is az összképet, hogy néha egyszerűen kicsit leült az egész. De összességében maga film, és a megvalósítás meg minden, nagyon tetszett.

A rendező, ahogy már korábban is említettem, Sean Ellis volt, a forgatókönyvet is ő maga írta.
Ami a filmben szereplő színészeket illeti, a főszereplő Sean Biggerstaff-et valószínű sokan ismerik a “Harry Potter” filmekből, melyekben Oliver Wood-ot alakította.
Michelle Ryan-ről és az ő karrierjéről múltkor komplett bejegyzést írtam. Talán őt is kicsit jobban megismerik itthon, elvégre, egyre több filmje és sorozata jut el hozzánk. Most két adón is megy a “Bionic Woman”, és a “Merlin”-nek valamint a “Doctor Who”-nak is voltak azon részei itthon TV-ben nemrég, amikben szerepelt. Mindenesetre ebben a filmben sok szerepe nem volt, de az “eyecandy” faktort abszolút feldobta.
Emilia Fox-ot én eddig csak a 2009-es “Dorian Gray”-ben láttam. Azért kicsit utánanéztem, és megtudtam, hogy rengeteg filmben és TV-sorozatban tűnik fel. Jelenleg régebb óta szerepel a “Silent Witness” című sorozatban, illetve nemrég ő is feltűnt a “Merlin”-ben. (De mivel abból én még csak az 1. Évadot láttam, amiben még ő nem szerepel.)

Összességében azt mondom, hogy bár kicsit leül itt-ott, mindenképpen érdemes megnézni, hiszen egy érdekes, néhol kicsit ugyan elvont, de mindenképpen nagyon jó film.

Értékelés:
7.5/10 (75%)

~ > koczy @ Március 2, 2011.