Végső Állomás 5 (Final Destination 5)

Hollywood-ban szinte már szokássá vált, hogy valamely horror (de igazából bármilyen más filmre is igaz ez) bejön, akkor abból megpróbálnak minél több bőrt lehúzni. Így jutott el 7 részig a Fűrész, idén jön a Motel harmadik része és a Végső Állomás franchise is immáron az ötödik epizódjához érkezett.

A sztori:
Egy papírgyár dolgozói éppen egy csapatépítő tréningre utaznak vidékre, amikor egy függőhídon hajtanak át. Az egyik dolgozónak, Sam-nek (Nicolas D’Agosto) látomása támad, hogy a híd le fog szakadni, és mindenki hal. Ő és néhány barátja ezért leszáll a buszról. A híd valóban leszakad, és sokan meghalnak. A túlélőknek azonban nemsokára újabb rémálommal kell szembe nézniük. Azzal, hogy leszálltak a buszról, átírták a Halál terveibe, a Halál pedig most egyesével üldözni kezdi őket…

Igazából aki látta az előző részeket, annak sok újdonsággal nem fog szolgálni a film. Ugyanaz a sablon, mint az eddigi részekben, valami tömegszerencsétlenség történik, sokan meghalnak. Azonban mindig van egy valaki, aki ezt (igazából nem tudni miért) előre látja, és megment pár embert, a Halál pedig üldözni kezdi őket. Amiben mégis minden részben újítanak, az a túlélők egyesével való elhalálozásának trükkös módjai. Ilyen tekintetben ezúttal is kreatívak voltak a készítők, jó lehet, néhány jeleneten azért látni, hogy nagyon a 3D mentek rá ezúttal (is, mint ahogy már az előző részben is).
Persze a sztoriba is próbáltak némi csavart beletenni, és igazából azt kell, hogy mondjam, hogy néhány helyen ez össze is jött. (Pl. a végén én rendesen meglepődtem hogy így összekötötték az első résszel, mert erre igazából addig semmilyen utalás nem volt.)
Sajnos azonban a változatos halálnemektől és néhány történetbeli fordulattól eltekintve a film nem több egy középszerű tinihorrortól. Az első rész színvonalától sajnos már nagyon messze van. Ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem a “Végső Állomás” szériából az első két epizód volt, ami igazán jól sikerült, onnantól kezdve eléggé lejtmenetbe kapcsolt a dolog.
Persze ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy ha a bevételek megfelelőek lesznek, akkor érkezik a hatodik epizód is.

A rendező Steven Quale volt, akinek ez az első nagyjátékfilmje, korábban dokumentum- illetve rövidfilmeket készített. A forgatókönyvet Eric Hesserer írta.

Megmondom őszintén a színészek nagy része (Nicolas D’Agostino, Emma Bell, Miles Fisher) számomra teljesen ismeretlen volt a film megtekintése előtt, talán Tony Todd (Ő egyébként az összes epizódban szerepelt) és Courtney B. Vance, akik ismertebb névnek számítanak a szereplőgárdából.

Értékelés:
Hát nem ez lesz minden idők legjobb horrorfilmje az biztos, de ennek ellenére egyszeri szórakozásnak elmegy, de nem biztos, hogy van értelme még több rókabőrt lehúzni a franchise-ról. 5.5/10 (55%)

~ > koczy @ január 1, 2012.

Egy válasz to “Végső Állomás 5 (Final Destination 5)”

  1. Teljesen egyetértek. Az első kettő jó volt, de a harmadiktól már csak erőlködnek.
    A vége azért engem is meglepett. Ez felhúzza egy picit az összképet, de így is erősen közepes film lett a Végső állomás 5.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.